• Bemutatkozás

Dánielfy Zsolt vagyok, okleveles színművész, rendező, forgatókönyvíró, a Los Angeles-i Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház művészeti tanácsadója.

1981-ben végeztem a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, Kállai Ferenc és Szirtes Tamás növendékeként, ezt megelőzően a Vígszínházban és a Madách Színházban voltam gyerekszínész. Tanulmányaim elvégzése után rögtön Debrecenbe szerződtem, azon kevesek közé tartozom az országban, akik elmondhatják magukról, hogy pályakezdésük óta megszakítás nélkül, ugyanazt a várost és annak közönségét szolgáljom, immár több mint 38. éve.

Debrecenbe kerülésem után, rögtön az első években a Csokonai Színház egyik vezető színészévé váltam, mára már rengeteg sikeres főszereppel a hátam mögött, Debrecen kulturális és művészeti életének közismert alakja lettem. Otthonosan mozogok a színházművészet szinte minden területén, nemcsak játszom a drámáktól a komédiákon keresztül az operetteken át a musicalekig mindent, hanem darabot írok, rendezek, sőt az utóbbi időben még filmet is rendezek. Játékfilmjeim közül több is nyert különböző rangos fesztiválokon, a legutóbbi, a Kossuth papja, két fesztivál fődíját is elhozta, öregbítve ezzel Debrecen jó hírnevét a világban. Az egyik kritikus kiemelte, hogy kiviláglik a filmből, debreceninek lenni, küldetés.

Színházi szerepeim közül a „Csendesek a hajnalok” Vaszkov törzsőrmestere, a „Godspell” Jézusa, Dürrenmatt: „Fizikusok” Möbiusa, a „Lúdas Matyi” Döbrögije, a „Don Quijote”Sancho Panzája, a „Légy jó mindhalálig” Valkay tanár ura, a „Csárdáskirálynő” Miska pincére, a „Szigorúan ellenőrzött vonatok” Hubicska forgalmistája, mind-mind maradandó alkotások közé tartoznak.

Eddigi pályafutásom alatt több mint 150 szerepet játszottam, munkámat a szakma és a közönség is elismerte.

1985-ben színházművészeti tevékenységemért a kulturális miniszter kitüntetését vehettem át, 1988-ban Hajdú-Bihar Megye Tanácsa Csokonai-díjjal tüntettek ki. Pályájámat eddig több megtisztelő elismerés, Évad Színművésze, Thália nyakkendő, a Hajdú- Bihari Napló közönségdíja és számos nívódíj kísérte.

2014-ben Dr. Áder János Köztársasági Elnök Úr a klasszikus magyar színházi hagyományok ápolásáért „Magyar Arany Érdemkereszt” kitüntetésben részesített.

2016-ban megkaptam Debrecen városának legmagasabb kulturális kitüntetését, az újraalapított Csokonai díjat is, így kétszeres Csokonai díjassá váltam…

Nemzeti érzelmű és elkötelezettségű ember vagyok, a magyar kultúra őrzését, ápolását határainkon kívül is rendkívül fontosnak tartom. Trianoni megemlékezésekre, nemzeti ünnepeinkre összeállított műsoraimmal, irodalmi estjeimmel többször is nagy sikert arattam a szórványmagyarság körében. Az Amerikai Egyesült Államok különböző területein, Kaliforniában, Arizonában, New Yorkban, Connecticutban, Floridában, de ismerik a nevemet a kanadai Torontóban és Vancouverben is. Többször jártam a távoli Japánban, népszerűsítve a magyar kultúrát. 

Európa nagyvárosai, pl. Luxembourg, Brüsszel vagy Oslo mellett gyakran szerepelek előadásaival az elszakított magyar területek településein is. Nagy sikert arattam a „Végítélet”című, Tőkés László meghurcoltatásáról írt dráma főszerepében, melynek erdélyi turnéját maga a püspök úr is végigkísérte. A saját szerkesztésemben és rendezésemben létrehozott Petőfi-Arany levelezése több mint száz előadást ért meg. Rendkívül sok karitatív munkát végzek, segédkeztem a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház előadásainak létrehozásában és közéleti emberként is rendszeresen megnyilatkozom, vállalva nemzet iránti elkötelezettségemet… 

Díjak elismerések

  • Kulturális miniszteri kitüntetés (1985)
  • Nívódíj (1985)
  • Hajdú Bihar Megye Tanácsának Csokonai-díja (1988)
  • Nívódíj (1988)
  • Az Évad Színházi Művésze (1988-89)
  • Nívódíj (1991)
  • Kortárs Művészeti díj (1992)
  • Nívódíj (1994)
  • Thália nyakkendő vándordíj (1999)
  • Nívódíj (2001)
  • Magyar Arany Érdemkereszt (2014)
  • Debrecen Város Csokonai-díja (2016)
  • Jászai Mari -díj (2020)